2017. május 22., hétfő

Szilánkok 4 - A bemutatkozó látogatások

A jegyespár megérkezett Irén családjához. Laci megnyerte mindenkinek a tetszését. De láthatólag az egész család, nagyon megilletődött volt, főleg a gyerekek. Úgy érezték, hogy Irén most idegen vizekre evezett és ezzel véget ér vele a szoros kapcsolatuk. Eddig ugyanis havonta hazalátogatott, továbbá rendszeres anyagi- és erkölcsi támogatást nyújtott a családjának.

A következő hét végén mentek Laciékhoz. Este szálltak le a vonatról. A kis vasútállomáson gyér világítás fogadta őket. Laci édesanyja és nagynénje jöttek ki eléjük. Bemutatkoztak, majd közrefogták Irént és jobbról-balról belé karoltak. Neki sejtelme sem volt róla, hogy ki-kicsoda. Csak annyit tudott, hogy a két iker közül az egyik a jövendőbeli anyósa. Így gyalogoltak két km-t Laciék házáig.

Vacsora után kimentek a kertbe. Nagyon kellemes idő volt. Szép holdfényes, csillagos este. A fiatalok egymás mellett álltak és egymás közelségétől túláradt bennük a boldogság. Lacinak huncutkodásra támadt kedve. Megszólalt: „Csöpikém, láttál már szentjánosbogarat?” „Még nem.” válaszolt a kérdezett. „Akkor most láthatsz, nézd itt van a virágágyásban.” „De én eddig úgy tudtam, hogy a szentjánosbogárka lámpása zöldes fényű, ez pedig nem az.” Laci, elnevette magát: „látom, téged nem könnyű becsapni, pedig direkt azért dobtam ide a még parázsló cigaretta csikkemet!” Az ifjú férjjelölt már idejében, így próbált alapszinten tapasztalatot gyűjteni, jövendőbelije úgynevezett gyenge pontjairól.

Kiss Lászlóné

Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése