László napja közeledik, a pesti papa névnapja,
Készül erre felnőtt, gyermek és a 2 éves Mirtuszka.
Verset tanít anya, apa, a kicsi szorgos tanuló,
Kis fejébe raktározza, ami kedvére való.
Anya, apa váltig mondja, a papának szánt rímeket:
„Kicsi vagyok, székre állok”, kis Mirtike jót nevet.
Kik eddig csak ültetgették, biztatják, hogy rá álljon,
Hogyha mégis szót fogadna, sürgetnék, hogy leszálljon.
Most megmakacsolja magát, a mindig okos tanítvány,
Egyszerre úgy viselkedik, mint egy kamaszkorú lány.
Megszólal az önérzete, ne csacsiskodj Mirtilke,
Ha nem állhatsz fel a székre, miért magolnád ezt be!?
Fejecskében nagy a káosz, nem tudja, hogy mit tegyen,
Úgy érzi nem helyén való, de így tanulni képtelen.
Agyacskája tanácsot ad, légy óvatos kis gazdi,
Hisz' ezt eddig mind tiltották, csak be akarnak ugratni.
A kis gyermek gondolkodik, bizonyára így lehet,
Mert bármikor próbálkozott, korholták, hogy „ezt ne tedd!”
Eldöntötte mit fog tenni, csak végre kell hajtani,
Anya, apa csodálkozzon, hogy be fog nekik tartani.
Ím eljött a várva-várt nap, a pesti papa névnapja,
A rokonság sorakozik, s köztük van a Mirtuszka.
Anya fénylő szemmel súgja, „Kicsi vagyok” kis Mirti mondd!
Mirti édesen mosolyog, érzi nem lesz semmi gond.
A kis gyermek huncut szemét a papára ráveti,
Aranyos kis hangocskáján a verselést elkezdi.
„Kicsi vagyok”– mondja Mirti, „Nem tudok felállni a székre!”
Majd boldogan nagyot kacag és mindenki kacag véle.
Kiss Lászlóné
Forrás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése