A négy éves Évike bizony nem szerette,
Ha anyukája dolgozott, s ezt nélküle tette.
Ilyenkor a kislány csak egyedül játszott,
És meglepetéseket ő gyakran tartogatott.
Egy ilyen alkalom szülte nála azt a próbát,
Hogy számolással töltse a facér néhány órát.
Amikor az anyuka a munkát végre befejezte,
Őt a kicsi leánykája rögtön megkereste.
Anyucikám kérdezzél tőlem olyan számokat,
Amiben az ötös szám feltétlen helyet foglalhat.
Mi legyen az kicsim, összeadás, vagy szorzás,
Ezt azért tudnom kell, mert mindegyik oly más.
Nekem mindegy, a lényeg csak ötös legyen benne,
Mert nekem ez a szám van legjobban kedvemre.
Na jó, hát akkor legyen, egyszer öt és kétszer öt,
Az egyik öt, a másik tíz, de ennél, lehet sokkal több.
Ha tudod mond meg, mennyi például a hétszer öt,
Hát persze, hogy tudom, az bizony pont harmincöt.
És tízszer öt az ötven, hússzor pedig pontosan száz,
Bármit kérdezhetsz tőlem, mert engem nem fricskáz.
Mond már végre el nekem, ezt mikor és kitől tanultad,
Most ameddig dolgoztál, én rájöttem, hogy az untat.
Megszámoltam a kezeimen és lábaimon a sok ujjat,
Érdekesnek találtam, hogy egyformán ötöt mutat.
Összeadtam, szoroztam és sorjában kiderült,
Hogy az ötös számokkal , számolnom sikerült.
Ezután kértelek anyuci, hogy számoljál velem,
Mivel a számolást most már, én is kedvelem.
Kiss Lászlóné
Forrás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése