2018. november 23., péntek

Szilánkok 9 - Két házasság?

Laci derűs hangulatban érkezett haza. Szokatlanul érzelmesen üdvözölte a feleségét. Úgy nézegette, mint aki először látja. Az arcát, haját simogatta, majd többször magához ölelte. Nem akarta elengedni, mintha attól tartana, hogy elveszíti. Irén végül nevetve megkérdezte, hogy minek köszönhető ez a nem éppen mindennapi viselkedése.

Laci vacsora közben elmesélte, hogy el kellett menni az anyakönyvi hivatalba, mert sürgősen szüksége volt valamihez, egy házassági anyakönyvi kivonatra. Ott érte azután a nagy meglepetés. A kiállított házasságlevelet kézbe adták. Ő csupán egy pillantást vetett rá és rögtön felfedezte benne a szarvas hibát. Az iraton Laci a valóságtól eltérően, kerek tíz évvel később született. Visszaadta az iratot és kérte, hogy javítsák ki. Közölték, hogy ez így került bejegyzésre és ennek alapján nem áll módjukban más adatokat beírni. Egy sereg aktát Laci kezébe adtak. Kérték, hogy menjen vele két szinttel feljebb egy irodába, ezt ott tudják korrigálni. Mert így, tulajdonképpen érvénytelen a házasságuk.

Laci huncut mosoly kíséretében megfogta felesége kezét és folytatta az elbeszélését: „tudod nagy gondban voltam, hogy mit tegyek. Nem is sejthettem, hogy ilyen könnyen visszatérhet a független legény életem. Alapos megfontolást igényelt, hogy kell-e nekem ez a házassági kötelék. Végül úgy döntöttem, felmegyek és elintézem.” Érzelgősen ölelgette, csókolgatta az asszonykáját, azután újra megszólalt: „Csöpikém, most pedig ünnepeljünk, mert ezentúl minden évben két házassági évfordulónk lesz!”

Kiss Lászlóné

Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése