Egy vidéki város tüdőbeteg gondozójában sokan várakoztak. Felnőttek és gyermekek egyaránt. A fehér padokon úgy ültek sorban, mint egy összetartozó nagy család. Valóban van egy összetartó kapocs közöttük, ugyanaz a kór, illetve az attól való félelem pecsételi meg a sorsukat.
A viselkedésükből kitűnik, hogy ki mióta jár ide. Az első vizsgálatra érkezők, - bár telve szorongással – de mégis reménykedve várakoznak. A régi "törzsvendégek" elfásult közömbösséggel néznek a semmibe, mert ők már túljutottak a kezdeti – lázadozó - időszakon. Belefáradtak a reménytelen küzdelembe, feladtak mindent, beletörődtek mindenbe. Már csak a kötelező ellenőrzésnek tesznek eleget, hogy némi gyógyírt kapjanak szenvedésük enyhítésére.
Kínos csend uralkodik, csak néha szólal meg valaki halkan suttogva. Ez a suttogás áthatolva a csenden, utat talál mindenki füléhez. Akarva-akaratlanul részese itt mindenki, minden beszélgetésnek.
Feszült, nyomott a hangulat, csak a nagy, fekete vaskályha duruzsol vidáman a sarokban. Kellemes meleggel tölti meg az egész helyiséget, némi hangulatvilágítást is szolgáltatva. Nagyon igyekszik a társaságot jobb kedvre deríteni. Ha a jelenlévő "ráérős" gyülekezet egészséges emberekből tevődne össze, bizony szívesen időznének itt bent, ezen a kutya hideg napon.
Március eleje van, metsző, hideg északi szél kavarja és hordja, a délelőtt lehullott havat. Keresztül fújja az olcsó, béleletlen kabátokat, de még az idetartó csonttá-bőrré fogyott emberek testét is.
Kis résre nyílik a bejárati ajtó, majd gyorsan becsukódik, az új jövevény mögött. Egy vézna kis nő érkezik. Túlméretezett, de meleg, nagy prémgalléros kabátot visel. Feje nagykendővel gondosan bebugyolálva. Vékony lábain nagyon magas szárú cipő van.
Lassan vetkőzik, a kályha előtt lerázza a havat, majd a falra szerelt fogason elhelyezi a holmiját. Nagyon fiatal ez a lány és nagyon sovány. Kissé szeplős arca sápadt. Rozsdavörös haja lágyan omlik a vállára. Mélyen ülő, szép, szomorú szemei zöldes árnyalatúak. Hosszú ujjai vibráló nyugtalansággal simítanak végig, asszonyos fazonú, sötét színű szövet ruháján.
Tanácstalanul körül hordozza tekintetét, mintha keresne valakit Ekkor egy középkorú asszony barátságosan ráköszön:
- Szerbusz Magduska.
- Kezét csókolom Margit néni, már megint itt találkozunk?
- Engem mára rendelt be a főorvos úr vizsgálatra.
- Nekem csak gyógyszert felíratni kell idejárnom, nem igen vizsgálgatnak.
- Egyedül jöttél Magduska? Nem kísért el az anyukád, ebben a cudar, szeles időben?
- Anyukámnak éppen munkája akadt, nekem pedig elfogyott a gyógyszerem.
- Milyen munkáról beszélsz?
- A fogorvosék hívták mosogatni.
- Akkor gyorsan végez, azok csak hárman vannak.
- Dehogy végez gyorsan,összegyűjtenek egy heti mosatlan edényt. Azonkívül a mosogató és a tűzhely tisztítás, meg a konyha felmosás. Rámegy a délután.
- Ezért mennyit fizetnek?
- Hát a szokásos harminc fillért.
- Ez disznóság! Egy kiló félbarna kenyér harminchat fillérbe kerül.
- Azt mondja anyukám, ez éppen elég a gyógyszerem kiváltására.
- Magduska, az itt felírt gyógyszerek díjmentesek.
- De nekem a gégészeten is írnak fel.
- Aztán ebédet adnak a fogorvosék, vagy legalább uzsonnát?
- Még eddig soha nem kínálták meg anyukát semmivel, pedig jókat főznek, sütnek.
- Olyan okosan beszélsz, akár egy kis öreg. Hány éves vagy Magduskám?
- A 15-dik évemben járok Margit néni.
- Istenem, de jó lenne ilyen fiatalnak lenni!
- Egészségesen bizonyára Margit néni. Én viszont nem sokra megyek a fiatalságommal. Gyógyíthatatlan beteg vagyok, az orvosok azon fáradoznak,hogy az életemet hosszabbítsák. Így nem sok örömre van okom.
- Magduskám, nem szabad elkeseredni, szerintem mindig lehet remény a gyógyulásra. Én jóval idősebb vagyok mint te, mégis reménykedek.
- Tetszik tudni, hogy a tüdőmmel baj van, az nálam csak másodlagos. A súlyosabb az, hogy gége sorvadásom van.
- Magduskám, hidd el sokszor tévednek az orvosok. Arra kell gondolnod, hogy egy fiatal szervezet sok mindennel meg tud birkózni. Tényleg, jó volt látni, mikor bejöttél ilyen szépen felöltözve.
- Margit néni elmondhatom, ami rajtam van – a fehérneműt kivéve – semmi sem az enyém. Az egész család kölcsönadta a legjobb ruháit, hogy ezzel segítsenek rajtam. Ez a cipő az egyik nénikémé. Kicsit nagy, de nem kényelmetlen.
- Húzhatsz bele egy zoknit is, legalább nem fázik a lábad. Láttam a kabátodat, az is jó meleg lehet.
Igen, jó meleg kabát, az a másik nénikémé. Azt mondják fontos, hogy melegen öltözködjek. Az én állapotomban egy megfázás végzetes lehet.
- Örülj Magduskám, hogy így félt és gondoskodik rólad a család. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy nagyon szeretnek.
- Ez így igaz Margit néni. Éppen ez ösztönöz arra, hogy mindent megtegyek amit az orvosaim előírnak és amire a családom kér, a saját érdekemben. Hiszen nagyon jók hozzám, megérdemlik és én nem akarok hálátlanak látszani. De Margit néni ne tessék haragudni, most már többet nem beszélek, mert a gégészem által engedélyezett adagot, úgy érzem már jócskán túlléptem és ezzel komolyan ártok magamnak.
Kiss Lászlóné
Forrás
2017. május 6., szombat
Nem kell mindent mellre szívni
Ica nem tartozott a problémázó személyek közé, sok mindent egy vállrándítással intézett el. Ha panaszkodtak neki, azt mondta: - ugyan, nem kell mellre szívni – és nevetett. Gyakran csak ennyi volt a véleménye, ezt szinte egy vicc poénjának szánta. Ezzel részéről a téma be is volt fejezve, hacsak el nem mesélte valakinek, hogy: "képzeld ez a kis buta ilyen dolgokon képes rágódni!"
Egy időben észrevehetően szótlan volt, ez néhány napig tartott, úgy viselkedett, mint akit nagyon leköt valami.. Aztán váratlanul megnyílt, ismét a régi beszédes Ica volt. Nem kellett kérdezni beszélt ő magától, minden megérlelődött benne és minden kikívánkozott.
Már egy ideje figyelem-mondta-, hogy a szomszéd lány és a férjem között alakul valami. Ez a lány a szemünk előtt cseperedett fel, és korban a fiamhoz illene nem a férjemhez. De nyár van ,itthon van, nincs semmi elfoglaltsága, unatkozik, és észrevette, hogy a szomszédban van egy férfi. Először könyvet jött kölcsönkérni, másnap visszahozta, azután ő ajánlott olvasnivalót, áthozta. Béla általában előbb ér haza mint én,vagy a szomszédban van, vagy Piri van nálunk. Az én kevés beszédű párommal rengeteg megbeszélni valójuk van.
Hát ez van, nem tudok mit tenni, azonkívül, hogy figyelem a fejleményeket. Az igaz , hogy én szültem Bélának két gyereket és én élek vele több mint 20 éve, de ez a fruska ráér, kipihent, na és a kora? Szóval én ezzel nem is próbálok versenyre kelni. Lesz ami lesz! Nem tehetek egyebet,várok!
Azután beköszöntött az ősz és vége lett annak, ami talán soha el sem kezdődött!
Évek teltek, nem történt semmi különös. Egyszer csak Ica nagyon gondterhelt lett. Ilyenek még soha sem láttam.
Megkérdeztem: valami baj van?
Sajnos – válaszolta – Öcsi udvarol egy lánynak.
Eddig is udvarolgatott, már legalább egy fél tucatnak! Hisz ez a természetes.
De ez most más, úgy érzem, ez most komoly.
Teltek a hónapok Ica teljesen megváltozott a fia még mindig azzal a lánnyal járt. Kétségbeesve mesélte, úgy néz ki, hogy szerelmes belé, mert folyton őt emlegeti,már körülbelül egy féléve járnak együtt és minden szabadidejét vele tölti.
Figyeld meg – mondta befejezésül – ez a dög elveszi tőlem a fiamat!
A beszélgetésünk után talán egy hónap telhetett el Ica kipirulva rontott be az irodámba. Elmesélte,
hogy Valikát éjjel kórházba szállították méhen kívüli terhességgel. Szegényke elég elgyötört állapotban van, mesélte az Öcsi és őt arra kérte, hogy menjen be hozzá látogatóba. Megígérte és az Öcsire való tekintettel természetesen be is ment.
Másnap ismét bejött hozzám, beszámolt a lány állapotáról és befejezésül azt mondta:
- Csak most tudtam meg, hogy ennek a szegény kislánynak nevelő apja van, akitől nagyon sokat szenved, ezek után még jobban a szívembe zártam!
Kiss Lászlóné
Forrás
Egy időben észrevehetően szótlan volt, ez néhány napig tartott, úgy viselkedett, mint akit nagyon leköt valami.. Aztán váratlanul megnyílt, ismét a régi beszédes Ica volt. Nem kellett kérdezni beszélt ő magától, minden megérlelődött benne és minden kikívánkozott.
Már egy ideje figyelem-mondta-, hogy a szomszéd lány és a férjem között alakul valami. Ez a lány a szemünk előtt cseperedett fel, és korban a fiamhoz illene nem a férjemhez. De nyár van ,itthon van, nincs semmi elfoglaltsága, unatkozik, és észrevette, hogy a szomszédban van egy férfi. Először könyvet jött kölcsönkérni, másnap visszahozta, azután ő ajánlott olvasnivalót, áthozta. Béla általában előbb ér haza mint én,vagy a szomszédban van, vagy Piri van nálunk. Az én kevés beszédű párommal rengeteg megbeszélni valójuk van.
Hát ez van, nem tudok mit tenni, azonkívül, hogy figyelem a fejleményeket. Az igaz , hogy én szültem Bélának két gyereket és én élek vele több mint 20 éve, de ez a fruska ráér, kipihent, na és a kora? Szóval én ezzel nem is próbálok versenyre kelni. Lesz ami lesz! Nem tehetek egyebet,várok!
Azután beköszöntött az ősz és vége lett annak, ami talán soha el sem kezdődött!
Évek teltek, nem történt semmi különös. Egyszer csak Ica nagyon gondterhelt lett. Ilyenek még soha sem láttam.
Megkérdeztem: valami baj van?
Sajnos – válaszolta – Öcsi udvarol egy lánynak.
Eddig is udvarolgatott, már legalább egy fél tucatnak! Hisz ez a természetes.
De ez most más, úgy érzem, ez most komoly.
Teltek a hónapok Ica teljesen megváltozott a fia még mindig azzal a lánnyal járt. Kétségbeesve mesélte, úgy néz ki, hogy szerelmes belé, mert folyton őt emlegeti,már körülbelül egy féléve járnak együtt és minden szabadidejét vele tölti.
Figyeld meg – mondta befejezésül – ez a dög elveszi tőlem a fiamat!
A beszélgetésünk után talán egy hónap telhetett el Ica kipirulva rontott be az irodámba. Elmesélte,
hogy Valikát éjjel kórházba szállították méhen kívüli terhességgel. Szegényke elég elgyötört állapotban van, mesélte az Öcsi és őt arra kérte, hogy menjen be hozzá látogatóba. Megígérte és az Öcsire való tekintettel természetesen be is ment.
Másnap ismét bejött hozzám, beszámolt a lány állapotáról és befejezésül azt mondta:
- Csak most tudtam meg, hogy ennek a szegény kislánynak nevelő apja van, akitől nagyon sokat szenved, ezek után még jobban a szívembe zártam!
Kiss Lászlóné
Forrás
A Nyugati-téren
A közelmúltban felújított Nyugati-téren a villamoshoz igyekeztem. Rég jártam erre. Igazi világvárosi kép fogadott.
Egy pillanatra visszakalandoztam a múltba. Valamikor a 49-es villamos a kelenföldi – és a nyugati pályaudvar között közlekedett. Itt volt az egyik végállomása. Akkor csak egy szinten bonyolódott le a forgalom, ami lényegesen kisebb volt a jelenleginél. Azóta épült a gépjárművek részére egy felüljáró, elkészült a kék Metró a gyalogos aluljáró rendszerével. így már három szint áll az utazó közönség szolgálatában gyakran ez is kevésnek bizonyul.
A megállóban is szembetűnő volt a változás. Az új impozáns szerelvények mérete miatt elkerülhetetlen volt az átalakítás. A peron hossza bizony alaposan megnőtt. A hosszú peronon a szokványostól eltérő formájú és színű padok kínálták magukat a várakozó utasoknak.
így délidőben nem volt nagy a forgalom, alig lézengett néhány ember a megállóban, pedig a villamosok is ilyenkor ritkábban járnak.
Az egyik padon egy egyszerű öltözetű, nyugdíjas korú asszony üldögélt ráérősen .Meglepődtem, mikor megláttam, hogy ölében: "egy nagy pizzával"! Nem mindennapi látvány volt, erre nem számítottam. Kissé elidőzött a szemem az ízléses gazdagsággal szervírozott pizzán, csak ezután néztem fel az asszonyra.
Rámutatott a papírtálcán elhelyezett tésztára, majd kedvesen megszólalt:
-Kér? Mert szívesen adok!
Meghatódtam, szinte magamnak suttogtam:
-Nem, köszönöm, nem kérek..
Megérkezett a villamos. Felszállás közben a hátamon éreztem az asszony tekintetét.
Az ablakból még visszanéztem rá, tekintetünk találkozott. A villamos elindult és mi természetes egyszerűséggel, - mint régi ismerősök - mosolyogva integettünk egymásnak.
Egy pillanatra visszakalandoztam a múltba. Valamikor a 49-es villamos a kelenföldi – és a nyugati pályaudvar között közlekedett. Itt volt az egyik végállomása. Akkor csak egy szinten bonyolódott le a forgalom, ami lényegesen kisebb volt a jelenleginél. Azóta épült a gépjárművek részére egy felüljáró, elkészült a kék Metró a gyalogos aluljáró rendszerével. így már három szint áll az utazó közönség szolgálatában gyakran ez is kevésnek bizonyul.
A megállóban is szembetűnő volt a változás. Az új impozáns szerelvények mérete miatt elkerülhetetlen volt az átalakítás. A peron hossza bizony alaposan megnőtt. A hosszú peronon a szokványostól eltérő formájú és színű padok kínálták magukat a várakozó utasoknak.
így délidőben nem volt nagy a forgalom, alig lézengett néhány ember a megállóban, pedig a villamosok is ilyenkor ritkábban járnak.
Az egyik padon egy egyszerű öltözetű, nyugdíjas korú asszony üldögélt ráérősen .Meglepődtem, mikor megláttam, hogy ölében: "egy nagy pizzával"! Nem mindennapi látvány volt, erre nem számítottam. Kissé elidőzött a szemem az ízléses gazdagsággal szervírozott pizzán, csak ezután néztem fel az asszonyra.
Rámutatott a papírtálcán elhelyezett tésztára, majd kedvesen megszólalt:
-Kér? Mert szívesen adok!
Meghatódtam, szinte magamnak suttogtam:
-Nem, köszönöm, nem kérek..
Megérkezett a villamos. Felszállás közben a hátamon éreztem az asszony tekintetét.
Az ablakból még visszanéztem rá, tekintetünk találkozott. A villamos elindult és mi természetes egyszerűséggel, - mint régi ismerősök - mosolyogva integettünk egymásnak.
Kiss Lászlóné
A nők divatja az 1930-as években
A múlt század első felében az öltözködés szorosan az életkorhoz és természetesen, mint az általában, a pénztárcához is kötődött. Egy kisvárosban, vagy netán falun, szóbeszéd tárgya lett, aki a helyi szokásoktól el merészelt térni. Ezekről a szokásokról,azaz az akkori divatról szeretnék egy kis ízelítőt adni, nem mint szakértő, hanem mint a gyerekkori emlékeit átélő felnőtt.
A hajviselet
Kislányoknál oldalt – vagy középen választott haj masnival, vagy baba frizura.
Az iskolás korúak versenyben álltak egymással, hogy kinek hosszabb a hajfonata. A hajnövesztés kezdetén, oldalt – vagy középen választék, kétoldalt - a mai lófarokhoz hasonlóan – de szalaggal, vagy csattal megfogva. Hosszabb hajnál két logó hajfonat, esetleg visszahajtás után rögzítve. Akinek jól állt, a fejére koszorúba hurkolta, ezt nevezték Margit-frizurának.
Vidéken az asszonyok többnyire kontyot hordtak. A kontynak volt csúcsos és lapos változata, a fej tetejére, vagy a tarkóra hajtűkkel tűzve. Készülhetett csavart, illetve fonott hajból.
Alkalmi frizurát a vízhullám,vagy az ondolálás segítségével kreáltak. Az előzőnél a vizes hajat csipeszekkel berakva szárították, míg az utóbbit sütővassal csinálták. Kislányoknak szép loknikat sütögettek. Ekkor kezdett elterjedni a tartós hullám, azaz a dauer. Gyakorlatlan kezek alól gyakran került ki sérült haj, ami csak hosszabb pihentetéssel tért újra magához. Házilag tojássárgájával ápolták a hajat és citromos vizes öblítéssel tették selymessé. Az ősz hajú hölgyek kékítőt csepegtettek az öblítő vízbe.
A ruházat
A gyermekek és az ifjúság öltözködésére a hangulatos tarka egyveleg volt jellemző. Ez a középkortól az idős korig szép lassan váltott, közép – majd sötétkék, bordó, barna, szürke, végül fekete színre. A ruhák készítéséhez felhasznált kelmék mintázata is változott. A nagyobb minták a kor előre haladtával, diszkréciót követeltek, szépen összezsugorodtak. Egyébként a fekete színű ruha alkalmi ruhaként is szolgált, itt szerepet játszott a ruha anyaga, a díszítések és a kiegészítők. Másként terveztek egy fekete ruhát, ha bálba, vagy színházba, vagy ha esetleg temetésre szánták.
Tavasszal és ősszel volt a kosztümök szezonja, egy szép rókával a nyakban, különlegessé lehetett varázsolni, de két rókaláb is érdekesnek számított.
A fiatalság köznapi öltözéke volt nyáron a dirndli ruha, pettyes ruhák kis köténykével. Elegáns volt a puffos ujjú, hímzett tüll blúz és a matróz ruha. Szoknyában a rakott szoknya vezetett.
Télen, falun rojtos nagykendőket hordtak az asszonyok, városon télikabátot,fél- illetve hosszú bundát muffal. Ez utóbbi táska helyett is használható volt. Fejfedőként kendőt, sapkát, kalapot viseltek. A kalapon sima, illetve ritka, vagy sűrű pettyes fátyol is lehetett az arc előtt, az orr magasságáig. ízléses megjelenést kölcsönzött az azonos színű és anyagú sapka, sál és kesztyű garnitúra.
A kislányok boka, vagy térdzokniban jártak, télen széles gumival,vagy harisnyatartóval rögzített patent harisnyában. A felnőttek patent, vagy flór harisnyát, alkalmakra selyem harisnyát hordtak. Abban az időben még használatos volt a jégzokni, az ér-és lélekmelegítő. Ezek kötött holmik voltak. A jégzoknit, úgy érzem nem kell bemutatni, az érmelegítőt a csuklón viselték, a lélekmelegítő pedig egy ujjatlan mellény volt.
A lábbeli
A gyerekek nyáron szandálban, tornacipőben, télen fűzős egész cipőben szaladgáltak. Ünneplő ruhához lakkcipőt vettek fel. A felnőttek lapos, vagy trotőr sarkú cipőben jártak, alkalmakra körömcipőben jelentek meg. Az idősebb korosztály tehetősebb tagjai kényelmes, fűzős, emelt sarkú sevró cipőt csináltattak maguknak, akinek nem futotta posztó cipővel kellett beérni.
Esős időben szükség volt a kalocsnira, azaz a gumianyagú sárcipőre, amit a cipőre lehetett ráhúzni, mivel a peremvárosokban még nagyon kevés volt a szilárd burkolatú járda. Télen a cipős láb, hócipőbe került. A cipzáras hócsizma megkímélte a selyemharisnyás hölgyeket attól, hogy a hideg az alsó lábszárukat pirosra színezze.
A kiegészítők
A leendő keresztszülők örültek, ha kislány született, mert így nem okozott gondot az ajándékozás. Vettek egy pár gyermek fülbevalót. A leggyakoribbak voltak a lencse, a három köves, vagy kövekből virágot formázó fülbevalók.
A nyári ruhákhoz sok színű üveggyöngy füzérek kerültek a nyakakba. Divatos volt a korálnyaklánc és karkötő. A néphit szerint a korál színárnyalata tükrözi a viselője egészségi állapotát. Alkalmi ruhára a nyakékkel harmonizáló brosst tűztek ki. Ez lehetett cizellált nemes fém, drága-vagy féldrágakővel kirakott, de egyszerű bizsuból is volt nagy választék. Sokan hordtak olyan gyűrűt, amiben nagy kő volt.
Éltes hölgyek körében elterjedt volt a nyakra csatolt bársony szalag, elöl elefántcsont dísszel. A jól öltözött nő elengedhetetlen kelléke volt a retikül, fogantyús, vagy az nélküli változatban, a napernyő is a divatcikkek közé tartozott.
Végezetül meg kell említenem egy nagyon aranyos divatszimbólumot, amire szívesen emlékszem. Nagyon gyakori látvány volt, hogy elegáns hölgyek kis pincsi ölebbel sétáltak. Ezek hófehér hosszú szőrű, fekete orrú, szúrós, fekete szemű apró kis jószágok voltak. Többnyire ölben vitték, ritkábban rövid pórázon vezették őket.
Ezek az én kedves gyerekkori emlékeim.
70 év felett
Az 50-es években egy nagy vállalat központjában dolgoztam. Egy kolléga kitüntetését ünnepeltük. Jó volt a hangulat Mindenféle szóba került. Valaki a következő szólás-mondást említette: "láttál-e már jó gyereket és szép öregasszonyt?" Mire nagy komolysággal megszólalt egy középkorú férfi – igen, nézzétek meg a tervosztályon a Szombatinét – mindenki helyeselt.
Szombatiné már a 70. éve felett járt akkor, mindig kifogástalan volt a modora és a toalettje. Hófehér ápolt haj, saját készítésű frizurával, leheletnyi púder az arcon, diszkréten rúzsozott száj, mindez örökké kedves mosoly kíséretében. Mindenkivel szívesen beszélt és mindenkire odafigyelt. Méltóságteljes szép testtartása már eleve jó megjelenést kölcsönzött neki. Ezt kiegészítette az ízléses szép öltözéke, ami kiemelte, hogy izmos testének nincs súlyfeleslege.
Olyan dekoratív volt ez az idős asszony nap mint nap, mintha mindig valami elit helyre készült volna és nem a munkahelyére.
Rajta csodáltam meg, hogy a halvány lila blúz mennyire harmonizál az ősz hajjal és egy sötét pulóvert, vagy ruhát mennyire feldob egy egyszerű kis tekla gyöngysor.
Nem volt lehetőségem közelebbről megismerni, általában csak az étkezdében, vagy a folyóson találkoztunk és váltottunk néhány szót.
Tudtam, hogy özvegy és egyedül él. A munkahelyre gyalog érkezett és onnan is gyalog ment el a "ráérek, úgysem vár senki és egyébként is jót tesz egy kis séta" felkiáltással.
Hétfőtől-szombatig az üzemi ebédet ette. Vasárnap, mesélte, kerül sorra: a haj, köröm és test ápolása, ehhez társul a gyümölcsnap sok pihenéssel és egy kis séta.
Hát ennyit tudok róla és ettől még 50 év távlatából is szívesen emlékezem, erre a megnyerően "szép öregasszonyra"!
Kiss Lászlóné
Forrás
Kiss Lászlóné
Forrás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)