Kis Irénkénk jó alvó volt, este nyolckor mindig durmolt.
De, ha valami őt izgatta, nem tudott aludni soha.
Egy ízben az apukája, sálat vett vele ajándékba,
Irénkére ez úgy hatott, mint aki koffeint falt hatot.
Várta-leste ajtó nyíljon, anyukának súgjon-búgjon,
Osztott-szorzott gondolatba', hogy örül majd az anyuka.
Végre az anyuka megjött, Irénkéhez beköszöntött,
Odament, hogy betakarja, de a kislány nem akarta.
Azon nyomban el is kezdte, hogy van egy titka, most felfedje?
Apu mondta, kicsit várjon, közeleg már a karácsony.
Várj csak kicsim, ne fecsegd el, a meglepetés még nem most kell,
Neked is lesz meglepetés, aludj szépen, most már elég.
Jó legyen, ha így akarod, sálad úgyis majd megkapod,
Felejtsd el, hogy most megsúgtam, csak akkor örülj, ha nálad van!
Azóta már bizony évtizedek teltek, a kicsi lányunkból többszörös anya lett,
Az évek múlása nem látszik meg rajta, mert ő bizony most sem titoktartó fajta!
Kiss Lászlóné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése