2017. május 6., szombat

A nők divatja az 1930-as években

A múlt század első felében az öltözködés szorosan az életkorhoz és természetesen, mint az általában, a pénztárcához is kötődött. Egy kisvárosban, vagy netán falun, szóbeszéd tárgya lett, aki a helyi szokásoktól el merészelt térni. Ezekről a szokásokról,azaz az akkori divatról szeretnék egy kis ízelítőt adni, nem mint szakértő, hanem mint a gyerekkori emlékeit átélő felnőtt.

A hajviselet

Kislányoknál oldalt – vagy középen választott haj masnival, vagy baba frizura.
Az iskolás korúak versenyben álltak egymással, hogy kinek hosszabb a hajfonata. A hajnövesztés kezdetén, oldalt – vagy középen választék, kétoldalt - a mai lófarokhoz hasonlóan – de szalaggal, vagy csattal megfogva. Hosszabb hajnál két logó hajfonat, esetleg visszahajtás után rögzítve. Akinek jól állt, a fejére koszorúba hurkolta, ezt nevezték Margit-frizurának.
Vidéken az asszonyok többnyire kontyot hordtak. A kontynak volt csúcsos és lapos változata, a fej tetejére, vagy a tarkóra hajtűkkel tűzve. Készülhetett csavart, illetve fonott hajból.
Alkalmi frizurát a vízhullám,vagy az ondolálás segítségével kreáltak. Az előzőnél a vizes hajat csipeszekkel berakva szárították, míg az utóbbit sütővassal csinálták. Kislányoknak szép loknikat sütögettek. Ekkor kezdett elterjedni a tartós hullám, azaz a dauer. Gyakorlatlan kezek alól gyakran került ki sérült haj, ami csak hosszabb pihentetéssel tért újra magához. Házilag tojássárgájával ápolták a hajat és citromos vizes öblítéssel tették selymessé. Az ősz hajú hölgyek kékítőt csepegtettek az öblítő vízbe.

A ruházat

A gyermekek és az ifjúság öltözködésére a hangulatos tarka egyveleg volt jellemző. Ez a középkortól az idős korig szép lassan váltott, közép – majd sötétkék, bordó, barna, szürke, végül fekete színre. A ruhák készítéséhez felhasznált kelmék mintázata is változott. A nagyobb minták a kor előre haladtával, diszkréciót követeltek, szépen összezsugorodtak. Egyébként a fekete színű ruha alkalmi ruhaként is szolgált, itt szerepet játszott a ruha anyaga, a díszítések és a kiegészítők. Másként terveztek egy fekete ruhát, ha bálba, vagy színházba, vagy ha esetleg temetésre szánták.
Tavasszal és ősszel volt a kosztümök szezonja, egy szép rókával a nyakban, különlegessé lehetett varázsolni, de két rókaláb is érdekesnek számított.
A fiatalság köznapi öltözéke volt nyáron a dirndli ruha, pettyes ruhák kis köténykével. Elegáns volt a puffos ujjú, hímzett tüll blúz és a matróz ruha. Szoknyában a rakott szoknya vezetett.
Télen, falun rojtos nagykendőket hordtak az asszonyok, városon télikabátot,fél- illetve hosszú bundát muffal. Ez utóbbi táska helyett is használható volt. Fejfedőként kendőt, sapkát, kalapot viseltek. A kalapon sima, illetve ritka, vagy sűrű pettyes fátyol is lehetett az arc előtt, az orr magasságáig. ízléses megjelenést kölcsönzött az azonos színű és anyagú sapka, sál és kesztyű garnitúra.
A kislányok boka, vagy térdzokniban jártak, télen széles gumival,vagy harisnyatartóval rögzített patent harisnyában. A felnőttek patent, vagy flór harisnyát, alkalmakra selyem harisnyát hordtak. Abban az időben még használatos volt a jégzokni, az ér-és lélekmelegítő. Ezek kötött holmik voltak. A jégzoknit, úgy érzem nem kell bemutatni, az érmelegítőt a csuklón viselték, a lélekmelegítő pedig egy ujjatlan mellény volt.

A lábbeli

A gyerekek nyáron szandálban, tornacipőben, télen fűzős egész cipőben szaladgáltak. Ünneplő ruhához lakkcipőt vettek fel. A felnőttek lapos, vagy trotőr sarkú cipőben jártak, alkalmakra körömcipőben jelentek meg. Az idősebb korosztály tehetősebb tagjai kényelmes, fűzős, emelt sarkú sevró cipőt csináltattak maguknak, akinek nem futotta posztó cipővel kellett beérni.
Esős időben szükség volt a kalocsnira, azaz a gumianyagú sárcipőre, amit a cipőre lehetett ráhúzni, mivel a peremvárosokban még nagyon kevés volt a szilárd burkolatú járda. Télen a cipős láb, hócipőbe került. A cipzáras hócsizma megkímélte a selyemharisnyás hölgyeket attól, hogy a hideg az alsó lábszárukat pirosra színezze.

A kiegészítők

A leendő keresztszülők örültek, ha kislány született, mert így nem okozott gondot az ajándékozás. Vettek egy pár gyermek fülbevalót. A leggyakoribbak voltak a lencse, a három köves, vagy kövekből virágot formázó fülbevalók. 
A nyári ruhákhoz sok színű üveggyöngy füzérek kerültek a nyakakba. Divatos volt a korálnyaklánc és karkötő. A néphit szerint a korál színárnyalata tükrözi a viselője egészségi állapotát. Alkalmi ruhára a nyakékkel harmonizáló brosst tűztek ki. Ez lehetett cizellált nemes fém, drága-vagy féldrágakővel kirakott, de egyszerű bizsuból is volt nagy választék. Sokan hordtak olyan gyűrűt, amiben nagy kő volt.
Éltes hölgyek körében elterjedt volt a nyakra csatolt bársony szalag, elöl elefántcsont dísszel. A jól öltözött nő elengedhetetlen kelléke volt a retikül, fogantyús, vagy az nélküli változatban, a napernyő is a divatcikkek közé tartozott.
Végezetül meg kell említenem egy nagyon aranyos divatszimbólumot, amire szívesen emlékszem. Nagyon gyakori látvány volt, hogy elegáns hölgyek kis pincsi ölebbel sétáltak. Ezek hófehér hosszú szőrű, fekete orrú, szúrós, fekete szemű apró kis jószágok voltak. Többnyire ölben vitték, ritkábban rövid pórázon vezették őket.
Ezek az én  kedves gyerekkori emlékeim.
Kiss Lászlóné

Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése